4. NAP – SZERDA
Egész napot Geisum szigetén töltjük, majd késő délután áthajózunk az Ashrafi szigetekre. Ashrafi a legészakibb és legszelesebb pontja a túrának. A szél kondíciók mellett a színek is káprázatosak. Ha pedig éppen úgy alakul, hogy nincs elég szél, akkor ez egy tökéletes helyszín akár snorkelezni, SUP-ozni, illetve wakeboard-ozni is. Gyakran előfordul snorkelezés közben az is, hogy a vendégeket meglátogatják a delfinek. De a szerencsések láttak már manta ráját, illetve teknősöket is. Illetve, ha véletlen az első vagy az utolsó napon alakulna úgy az időjárás, hogy nincs szelünk, akkor előfordulhat, hogy a Dolphin House nevezetű varázslatos korallzátony felé vesszük az útunkat, ahol elsőkézből találkozhatsz a Vörös-tenger csodálatos tengeri lényeivel.
5. NAP – CSÜTÖRTÖK
5. NAP – CSÜTÖRTÖKHa elegen vannak a bátor vállalkozók akkor lehetőség van egy 10-km-es downwinder túrára még reggeli előtt. Ez egy 2 órás downwinder, ami gyönyörű tájakon visz majd keresztül és bárki jöhet, aki képes már egyedül is kiteszörfözni. Ha közben elfáradsz, akkor sincs semmi baj, a mentőcsónakok valamelyike visszavisz a hajóra. A későn kelők, illetve akiknek éppen nincsen ehhez kedve, azok pedig a hajón kísérhetik figyelemmel a bátor downwinderesek útját. Kiváló lehetőség videók és fényképek készítésére! A napot újra Geisum szigetén zárjuk majd.
6. NAP – PÉNTEK
Ez az utolsó kite-os napunk, ami természeteseen egy utolsó napfelkeltés sessionnel indul, ebéd után pedig visszaindulunk Hurghadába. Este a csapat hangulatától függően vacsorázunk közösen egy jót a hajón, vagy akár bemehetünk egy helyi étterembe is Hurghadába vagy El Gounába, ha a többség úgy akarja. Ezen az éjszakán szintén a hajón alszunk majd a kikötőben.
7. NAP – SZOMBAT
Ideje indulni, reggeli után sofőreink visszavisznek a transzferbusszal a reptérre. De ha szeretnél pár extra napot eltölteni El Gounában vagy Hurghadában, akkor szívesen segítünk a nyaralás további megszervezésében és ebben az esetben az új hoteledbe visz majd a transzfer. Reméljük legközelebb is velünk tartasz majd!
FONTOS: a pontos heti program az éppen aktuális szél állástól is függ – mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél több kite-spot beleférjen az aktuális túrába, de nem tudjuk garantálni, hogy a fent leírt tervet pontról pontra tartani fogjuk. Akárhogy is alakul, biztosítani fogjuk, hogy a lehető legjobban érezd majd magad és egy emlékezetes kalandban legyen részed!